|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 27 találat | lapozás: 1-27 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Huber András 1998. január 16.Huber András: Százarcú nagyhatalom. Sajtótörténet címen a szerző több évtizedes kutatómunka eredményeként megírta Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos vármegyék sajtótörténetét a kezdetektől 1944 végéig. Igaz, hogy Erdély egy részéről van szó, de azt a teljesség igényével mutatja be Huber András. /Megjelent. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 16./1998. augusztus 5.Huber András /Dés/ íráskészséggel megáldott matematikatanár, aki sikeres hely- és irodalomtörténeti, továbbá rövidprózai kötetek után több évet áldozott rá, hogy elkészítse négy régi vármegye /Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos/ sajtóbibliográfiáját. Munkája Százarcú nagyhatalom /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1997/ címen jelent meg. Alcíme: Lapok az erdélyi sajtó történetéből. /Gábor Dénes: Sajtóbibliográfia - olvasmányos sajtótörténetbe ágyazva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./2000. szeptember 1.Megjelent Daczó Árpád, azaz P. Lukács dési ferencrendi szerzetes Csíksomlyó titka /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ című könyve, alcíme: Mária-tisztelet a középkorban. A szerző visszament a kereszténység előtti korokig, a Babba Mária körüli misztériumot vizsgálta, azt kutatva, mi lelhető fel a székely és csángó néphitben az ősmagyar hitvilágból. Pogány őseink napkultuszukban az Áldott Napot, holdtiszteletükben pedig az Ősi Boldogasszonyt imádták. Utóbbi Babba volt, ami szépet jelent, belőle lett a krisztusi tanok elterjedésével Babba Mária, vagyis a Szép Szűz Mária, aki Szent István korától a Patrona Hungariae, a magyarság nagyasszonya. A szerző más égtájak felé is tekintett, ahol Babba istenasszonyt tisztelte a lakosság. Következtetéseivel eljutott a sumirokhoz is. Vallástudományi kérdések mellett a magyar történelem is helyet kap az értékes könyvben. Daczó Árpádot közel hatvan éve foglalkoztatja Csíksomlyó titka. "Most, vén fejjel látom - írta könyvében - , hogy Mária milyen nyilvánvalóan és módszeresen vezetett el titkának megoldásához." /Huber András: Csíksomlyó titka. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./2000. szeptember 30.Részletet közöltek Huber András Dési magyar színjátszás 1844-1989 című helytörténeti monográfiájából. /Huber András: Dési magyar színjátszás 1844-1989. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./2001. július 26.Megjelent Krizsán Géza nagybányai újságíró Balekok (Szerző kiadása, Nagybánya, 2001.) című kisregénye. A hiszékeny, kihasználható emberekről írt a szerző, az átmeneti időszak társadalmának szereplőiről. /Huber András: Balekok és szerencsevadászok Krizsán Géza könyvéről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./2001. augusztus 17.Megjelent a dési születésű és nagybányai újságíró, Krizsán Géza: Balekok. (Szerző kiadása, Nagybánya, 2001.) című kisregénye. A könyv központi alakja a hiszékeny, kihasználható ember, mellette hasontársak is léteznek. /Huber András: Balekok és szerencsevadászok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 17./2001. november 8.Napvilágot látott Lászlóffy Csaba A kitölthetetlen hiátus /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2001/ című kisregénye. Egy család tragédiáján keresztül érzékelteti az első világháborút követő nagyhatalmi döntéseknek az alul maradottakat sújtó hatását. Lászlóffyt nem lehet beskatulyázni, a mának szól a történelmi témák felé hajolva is, állapította meg Huber András. Az elmúlt évben megjelent kötete (A vesztes) a távolabbi korba ment vissza. /Huber András: Csak a kő nyugalmas Lászlóffy Csaba legújabb könyvéről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./2001. december 1.Megjelent Kuszálik Péter sajtóbibliográfiája /A romániai magyar sajtó 1989 után. Teleki László Alapítvány - Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Budapest, Kolozsvár, 2001./ Az időszaki sajtó bibliográfusának nem könnyű fölkutatni, több ezerszámra kijegyezni, esetenként újra kézbe venni, akár mikrofilmen lepergetni a keresett hírlapokat és folyóiratokat, a hiányzó adalékokat távolinál távolabbi köz- és magán-lapgyűjteményekből pótolni. Kuszálik Péter már első sajtóbibliográfiai kötete [Erdélyi hírlapok és folyóiratok. Bp., 1996.] megírásakor nagy nehézségekkel találta szembe magát. Monoki István könyvében közreadta az 1919-1940 közötti romániai magyar periodikák jegyzékét. Az ő sorolását folytatta Kuszálik Péter, és míg első vállalkozása fél évszázad időszaki sajtóját öleli fel 690 cím alatt, addig jelen kötete az 1989. dec. 23. - 1998. dec. 31. közötti, alig tíz évből immár 935 tételben mutatta be a rendszerváltás utáni lapáradatot, melynek fenntartója a kötet névmutatója szerint közel 4800 hivatásos, illetve műkedvelő újságíró volt. A lapok külön-külön tizenöt adatsorba foglalt bibliográfiai leírásánál a szerző nagy példaképe, Monoki igényességét követi. /Huber András: Kuszálik Péter sajtóbibliográfiájáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./2002. augusztus 24.Huber András Város az időben (Dési helytörténeti séták) című monografikus könyve jelent meg a kolozsvári Gloria Kiadónál. /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./2002. szeptember 23.Szept. 21-én Désen Huber András Város az időben című könyvének bemutatója helyett (író-olvasó találkozóra került sor. A szerző kitért a Déssel kapcsolatos több tízéves gyűjtésére, majd megköszönte a Nemzeti Kulturális Örökség és a Gloria Kiadó (Kolozsvár) segítségét. A Dési Napok ünnepségsorozat keretén belül tudományos ülésszak volt, amelyen néprajzkutatók tartottak előadásokat. A téma: szamosmenti népköltészet és népzene. /Lukács Éva: Dés és Balassagyarmat testvérváros lett Félresikerült könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./2002. szeptember 30.Szept. 28-án díjkiosztással zárult a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének /MÚRE/ hagyományos őszi tábora. Az Árkoson tartott szakmai tanácskozásra látogatott szept. 28-án az RMDSZ szövetségi elnöke, Markó Béla, aki megerősítette, hogy a MÚRE és az RMDSZ között nem alá-fölérendeltségi viszony, hanem partnerkapcsolat létezik. Markó megígérte, hogy ezentúl az RMDSZ szakemberei révén idejében eljuttatja a sajtónak az őt közvetlenül érintő jogi szabályozásoknak a tervezetét, lehetőséget teremtve arra, hogy a szakma előterjeszthesse javaslatait a készülő jogszabályozások kapcsán. A MÚRE és az RMDSZ korábban megállapodott abban, hogy az Illyés Közalapítvány pályázatokat elbíráló romániai alkuratóriumának sajtószaktestületébe fele-fele arányban küld szakembereket, Markó ezt most megerősítette. Kelemen Attila, a Transindex c. internetes újság főszerkesztője a világhálós lapkészítés világát vázolta. Gáspárik Attila az Országos Audiovizuális Tanács tagja a testület munkáját ismertette. Kövér Tamás a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében, Iván Károly a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében tolmácsolta jókívánságait. Csép Sándor elnök és Karácsonyi Zsigmond ügyvezető elnök nyújtották át a következő elismeréseket: közéleti újságírás-díj: Ágoston Hugó (Krónika), életmű-díj: Vári Marianna (Marosvásárhelyi rádió), művelődési-díj: Ferenczes István (Székelyföld), fotós-díj, egész életpályája elismeréseként: Nagy P. Zoltán (Hargita Népe), rádiós-díj, egyéni teljesítményért: Oláh Gál Elvira (Bukaresti rádió), csapatmunkáért, a Rejtett világok c. műsorukért: Gergely Zsuzsa és Szuszámi Zsuzsa (Kolozsvári rádió), televíziós díj, egyéni teljesítményért: Balázs János (Román televízió magyar adása), csapatmunkáért, a Forgóajtó c. műsorukért: Gelmacean Vígh Emese, Sebesi Karen Attila, Kovács Zoltán, Kovács Ilonka, Pintican Tibor (Román Televízió kolozsvári stúdiója), Tomcsányi-díj: Sármási Bocskai János (Marosvásárhelyi rádió), riport-díj, sokévi faluriportjaiért: Kisgyörgy Zoltán (Háromszék), különdíj: Huber András (Dés), Pro Amicitia-díj: Mircea Toma (Academia Catavencu). /(benkő): Árkoson találkoztak az újságírók. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept.30./2002. október 7.A MÚRE - színvonalas sajtótevékenysége elismeréseként - nívódíjjal tüntette ki Huber Andrást. Ez is mutatja, hogy Désen, egy kisváros mostoha körülményei között is lehet maradandót alkotni. Benkő Levente méltatta Huber András Százarcú nagyhatalom (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1997) című sajtótörténeti monográfiáját. Művében a szerző négy egykori erdélyi vármegye (Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos) közel másfél száz hírlapjának és folyóiratának pályaútját tárta fel és követte nyomon a kezdetektől 1944 végéig. Huber Andrást kenyérkereső munkája 1990-ig falusi iskolához kötötte, hiába jelent meg már 1982-ben kötete, felettesei nem hagyták jóvá lakhelye mellé, Désre való áthelyezését. Így csupán a kimerítő napi ingázást követő csöndes éjszakai órákban ülhetett írógépe elé, mint akkoriban annyi más tehetséges sorstársa. 1990 után három könyve jelent meg. A Város az időben című legutóbbi, alaposan dokumentált, félezer oldalas kötete a monográfia szintjét megközelítve elevenítette fel Dés és vidéke históriáját. /Lukács Éva: Huber András MÚRE-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./2003. április 16.Dánielisz Endre Nagyszalonta szülötteként, elkötelezett kutatója szűkebb pátriájának. Most megjelent könyve /Nagyszalontai nyomdák és hírlapok. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002./ összeállításához szinte egy egész élet kellett. Nagyszalontán 1889-1948 között harminchárom magyar és három román nyelvű időszaki sajtókiadvány látott napvilágot. Számuk napjainkig tizennyolccal bővült. Dánielisz Endre adatai pontosak, elsődleges forrásokra támaszkodnak. Hiánypótló művet adott olvasóinak a szerző. /Huber András: Nagyszalontai hármas tükör. - Hírlapok, nyomdák, események. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./2003. október 18.Désen a Polgármesteri Hivatal a Nagytemető sírjairól új nyilvántartó jegyzéket készít, ezzel egy időben a gondozatlan, "adós" sírhelyeket eladják. A Nagytemetőben igen sok magyar sír van, az elhunytak hozzátartozói sok esetben elköltöztek, kivándoroltak, legközelebbi hazalátogatáskor meglepetten tapasztalhatják, hogy az ismerős fejfa helyén idegen sírkő díszeleg. A sírok megmentéséhez már csak alig két hét áll rendelkezésre. Kiss Ferenc dési történész a város temetőiről írt tanulmányt, Huber András dési író Város az időben című monográfiája is sok adatot tartalmaz. Szükség van tudományos tanulmányokhoz folyamodni, mert az 1895 előtti bejegyzéseket tartalmazó keresztelési, esketési, temetési anyakönyveket a kommunisták összeszedték és elvitték az egyházaktól. /Lukács Éva: Még megmenthetők a dési magyar sírok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./2005. április 2.Értékes kiadvány Huber András sajtó- és helytörténész Akikhez a múzsák bekopogtak. /Gloria Kiadó, Kolozsvár, 2004/ című munkája. Ebben a kötetében a szerző a Szamos mentére, az egykori Szolnok-Doboka vármegyébe kalauzolja el az olvasót. Huber András Százarcú nagyhatalom címmel 1997-ben közreadott sajtótörténeti kutatásai az erdélyi magyar időszaki kiadványok teljesebb megismeréséhez segítettek hozzá. Dés történetét tartalmazza Város az időben /Gloria, Kolozsvár, 2002/ című összegzése. Huber András legújabb könyvében ennek a vidéknek íróiról, tollforgatóiról, művészeiről, tudományművelőiről, művelődési intézményeiről és egyházépítő személyiségeiről írt. /Kozma Dezső: Szamos menti szellemi séták. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./2005. május 28.Huber András író Akikhez a múzsák bekopogtak című legújabb könyvében a két Szamos egyesülése vidékének magyarul publikáló írástudóit vette számba. A Dés székhelyű egykori Szolnok-Doboka vármegye határvonala csupán keretet biztosított ahhoz, hogy fölmutassa az itt született jelentős szellemi értéket, mondta. A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét hajdani tagjának életútja kapcsolódott az egykori Szolnok-Dobokához. A Désen született Huber András jó ismerője a város hely- és sajtótörténetének. Monografikus jellegű könyvekben adta közre kutatásainak eredményeit. 1997-ben megjelent Százarcú nagyhatalom című munkájában négy egykori jelentős erdélyi vármegye közel másfélszáz időszaki sajtótermékének útját tárta fel a kezdetektől 1944 végéig. Szolnok-Doboka vármegyében a XIX. század második felétől 1944 végéig két tucat nyomda volt, ezekben számos magyar nyelvű helyi hírlap és folyóirat készült, Désen például 36. Napjainkban azonban Désen már nincs potenciális magyar olvasóközönség, pedig a számadatokat tekintve még lehetne. 2002-ben megjelent várostörténeti könyve /Város az időben/ viszont hat hét alatt elfogyott. Ennek az az oka, hogy Szabó T. Attila professzor 1944-ben közreadott dolgozatától eltekintve, anyanyelvű vonatkozásban nem látott napvilágot egyéb munka. Huber Andrást bántja, hogy Désen a helyi utánpótlás várat magára. /Lukács Éva: Ahány könyv, annyi szelete a létnek. Beszélgetés Huber András íróval. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./2006. május 29.Huber András történész könyve szerint a második világháborúig a mezőségi magyarok közül, Besztercétől Désig, 11 akadémikus, írástudó került ki, és azóta egyetlenegy sem, vetette fel Raff Róbert besztercei református segédlelkész. Ennek okát keresve szerveztek a hét végén a besztercei Magyar Házban egy olyan találkozót, melyen arról beszélgettek: miért nem írnak a besztercei magyarok? Kerekes Adél zselyki könyvtárosnak két gyerekverskötete jelent meg. Fazekas István helyi költő, aki az idősebb generációt képviseli, azt vallja: a modern vers nem alkalomra íródik, érthetetlen. Deák Zsuzsanna pszichológus néhány éve, szakmai írásai, könyvei, füzetei után, az irodalommal is szembenézett. /Mayla Júlia: Alkalmivers-szeretet Besztercén. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./2006. május 31.Idén Désen tartotta vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A vándorgyűlés abba a rendezvénysorozatba illeszkedett, amelyet a száz éve született Szabó T. Attila emlékének szentelnek. Egyed Ákos ünnepi megnyitója után több előadás következett /Szabó Zoltán: Nyelv és irodalom, Péntek János: A szülőföld nyelvi ihletése a nyelvész számára, Kürti Miklós: A Szótörténeti Tár statisztikai adatai, Daly Ágnes: Erkölcsi értékek a Szótörténeti Tárban, Vetési László: Mai képek egy életút állomásairól, Zsemlyei Borbála: Dési kicsinyítő képzős származékok, Kiss András: Szabó T. Attila, a kutató, Roman Márta: Szabó T. Attila néprajzi vonatkozású munkássága, Huber András: Szabó T. Attila életének főbb állomásai./ Végül a vendégek a református templomot látogatták meg. /Tamás Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Az EME vándorgyűlése Désen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./2006. augusztus 9.Megjelent Huber András Gyilkos nagy köd /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár. 2006/ című novelláskötete. A szerző az élet apró-cseprő dolgainak alapos ismerőjeként, biztos kézzel vezeti végig az olvasót a mindennapok egy-egy rövidke szeletén. /B. Osvát Ágnes: Huber András: Gyilkos nagy köd. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 9./2007. február 9.Tanár, művelődés- és sajtótörténész – olvasható Huber Andrásról a lexikonban. Nyugdíjaztatása után teljesedett ki szépírói munkássága, a 89-es fordulat után a Gyilkos nagy köd /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című novellagyűjteménye immáron az ötödik kötete. Első könyve még 1982-ben jelent meg, sajtó alá rendezte festő nagybátyja, Dési Huber István Levelek a szülőföldre című vallomásos kötetét. Huber András Désen, az erősen megritkult magyar lakosságú városban élve egész Erdélyt befogja figyelő tekintetével. Százarcú nagyhatalom (Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből) /Pallas–Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 1997/ című könyve a bizonyság erre. Következő munkái dési helytörténeti sétáiról, majd a Szamos völgyi írástudókról szólnak. /Gyilkos nagy köd. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./2008. március 11.Huber András 1966 óta közöl cikkeket, novellákat, tanulmányokat. Napvilágot látott a négy művéből álló, lexikon értékű sorozata. A tanulmánykötetek érdekes kortörténeti művek. A százarcú nagyhatalom, Város az időben, Akikhez a múzsák bekopogtak címmel eddig megjelent művekhez társul a legújabb Összefutó utak. Hely és művelődéstörténeti tanulmányok Désről /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című kötet, a sorozat befejezéseként. /Lukács Éva: Összefutó utak – könyvbemutató Désen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./2008. május 17.Az erdélyi városok, települések helytörténete, művelődéstörténete kimeríthetetlen kutatási terület napjainkban is. Megjelent Huber András Összefutó utak /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár/ című vaskos kötete. Alcíme: Hely- és művelődéstörténeti tanulmányok Désről. Huber András szeretett városának, Désnek – az egykorinak és a mainak egyaránt – kiváló ismerője; elkötelezett kötődéséről számos tanulmányban, közleményben tett bizonyságot az utóbbi években. Szabó T. Attila munkásságának a folytatását, kiegészítését jelentik Désre vonatkozó munkái. Szabó T. Attila 1937-ben Dés helyneveiről közölt tanulmányt az Erdélyi Tudományos Füzetekben, majd 1943-ban Dés települése és lakossága címmel jelent meg írása – ugyancsak az Erdélyi Tudományos Füzetek rangos sorozatában. Huber András könyvében jelentős helyet foglalnak el Dés múltbeli és jelenkori irodalmi-művészeti életének eseményeiről szóló részek. /Nagy Pál: Város a história forgatagában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./2009. február 13.Egy várost nem feltétlenül a nagysága teszi érdemessé arra, hogy írjanak róla. Ez érvényes a Kis- és Nagy-Szamos összefolyásánál fekvő, nem nagy lélekszámú, nem nagy kiterjedésű Désre is, melyet története, sajátosságai tesznek figyelemre méltóvá. Ez derül ki Huber András kötetéből (Összefutó utak. Hely- és művelődéstörténeti tanulmányok Désről. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár). Kádár József 1900-ban megjelent Szolnok-Doboka vármegye monográfiája, Szabó T. Attila 1937. évi (Dés helynevei) és 1943. évi tanulmánya (Dés települése és lakossága) után azt hihetnők, hogy a városról mindent megírtak. Több évtizedes szünetet követően azonban Huber András tevékenysége ennek ellenkezőjét bizonyítja: 1980 októberében–novemberében 11 folytatásban Dési séták című írását a korabeli kolozsvári napilap, az Igazság közölte – a néhány hónappal későbbi terjedelmesebbet a cenzúra már nem engedélyezte –, hat évvel ezelőtt közreadta Város az időben. Dési helytörténeti séták című kötetét, az idén pedig megjelent említett könyve. Dés (kiejtése [dézs]) a közelében levő désaknai sóbánya és az itt – amint a kötet címében is áll – összefutó utak miatt fontos település volt már a honfoglalást követő időben. A 17. században Dés egy ideig fejedelmi székhely. I. Rákóczi György és fia nem egyszer itteni palotájából kormányozta Erdélyt. A szerző egyik érdeme, hogy minden részletre kiterjedően beszámol Móricz Zsigmond 1941. májusában történt dési látogatásáról, és teljes terjedelmében közölte a ma már hozzáférhetetlen helyi Vármegyei Közéletben megjelent, Körkép című, lényegében ismeretlen írását. Ebben Móricz említést tesz a dési hetivásárról, a vásári népről. „A magyarokat meg lehet ismerni a mosolyukról és a fejtartásról. Olyanok, mint akik otthon vannak. Tehát rögtön otthon vagyok közöttük. Annyira otthon, hogy egészen úgy érzem, mintha a jászberényi piacon vagy a mátészalkain, vagy a hódmezővásárhelyin volnék, akárkivel állok szóba, magyarral: magyar. Még a köhintésük is ugyanaz. De a beszédjük csak hangokban és jelentésben az, már a fonétikában van valami más. Ősibbek. Soha nem hittem volna, hogy Tamási Áronék nem valami stilizált nyelven beszélnek: de a vonatban egy félóráig álmélkodva hallgattam, hogy a magyar legény a pajtásának micsoda csudanyelven meséli el egy kártyázásának a történetét, szóról szóra, ki mit mondott, s bé s ki, s ügen s nem. Ez az s betű vagy hang, ez olyan, mint a malter, ez mindent összeköt és végigsuhog: ez a gondolkodási pillanat, ez a faji közösség, ez az a divatos daróc, amiben járnak, s amire nem röstellik a finom hímzést még rárakni, bár azon meg nem látszik. S azzal is csak annyi, mint anélkül, s lám, mégis teszik rá” – írta Móricz Zsigmond. A kolozsvári színészek már 1804-ben fölkeresték Dést. 1886-ban felépült a Szolnok-Doboka vármegyei Nemzeti Színház. Ezután az öntevékeny együttes átadta helyét a hivatásos színészeknek. A 2002. évi népszámlálás szerint Dés 38 437 lakosának 14,1 százaléka, 5420 magyar. 1940 és 1945 között újra működött a Szolnok-Doboka megyei Nemzeti Színház. 1945-től ismét mozi lett. /Asztalos Lajos: Dees és Dés, az utak kereszteződésénél. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./2010. december 29.Erdélyi új családregényHuber András könyvéről Akik irodalmi értéket keresnek, vagy csupán egy könyv erejéig bele szeretnék élni magukat mások életébe, bizonyára nehezen fogják letenni kezükből Huber András nemrég megjelent regényét. Habár a regény kezdetén az események adriai- és földközi-tengeri városokba vezetnek, a későbbiekben pedig Párizsba és Budapestre, nagyrészük ennek ellenére egy kistelepülésen zajlik: Réshidán. Erről jegyzi meg a szerző: „a térképen ugyan más néven szerepel, mégis könnyen betájolható. Tipikusan erdélyi kisváros, ahol a szülői ház, és vele együtt a család fogalma sokáig meghatározó erővel bírt”. Egy polgári család négy nemzedékének a sorsát követhetjük nyomon Huber András Ház a Domb utcában című regényében, amelyben a jelen valahogy minduntalan visszaköszön a múltnak, máskor meg a múlt fintorog, ölt nyelvet az ajtón kopogó újabb időknek. A szereplőket, legyenek szimpatikusak vagy éppenséggel ellenszenvesek, magunk között érezzük, családtagjainknak fogadjuk, és együtt találgatjuk velük: ki és mi alakította az életüket, önmaguk avagy a történelmi és társadalmi változások, amelyeket át- és megéltek? Több mint egy évszázadot ölel fel a Ház a Domb utcában. Cselekménye a XIX. század végén indul és a XXI. század elején ér véget, ha egyáltalán véget ér a szó klasszikus értelmében... Az indíték a történet bemutatására a rendszerváltás utáni fiatalok és a szülők (ebben az esetben az apa) közötti véleménykülönbségre épül. A házát, kertjét szerető, féltő apa elmeséli gyermekeinek és azok barátainak famíliájuk történetét. Abban reménykedik, az eredmény a kölcsönös megértés lesz. Ám feloldódhat-e a nemzedékek közötti konfliktus, s hat-e még a mindig jóságos Rebike érzelmi öröksége a hovatovább elidegenedő világban? (A Rebike nevű dédmama egyébként a regény legjobban megrajzolt, legszimpatikusabb alakja.) A család életének a bemutatása még az úgynevezett „boldog békeidő” felidézésével kezdődik, amit aztán egy katasztrofális háború, egy nemzet, egy ország erőszakos szétdarabolása követ és a továbbiakban még mennyi minden. Menekülés és a beilleszkedési kísérletek történése, az új körülményekhez való alkalmazkodás nem jár áldozatok nélkül, a család szerkezete, összetétele is változik, de az ábrázolt személyek alapos kidolgozottsága valószínűvé teszi a cselekmény pörgetését. A családban egymás mellett és ellenében állnak „a jók” és „a rosszak”, akik hála az író valóságérzékének, sem túl jók, sem túl rosszak. Emberek a maguk gyengéivel, akik közül egyesekben esetleg nagyobb mértékben érvényesül az individualizmus. Vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy 2006 nyárutóján az ősapa ükunokái immár farkasszemet néznek saját apjukkal az otthoni maradék vagyon felosztására várva. Ekkor mondja a családfő: „Az ember csak akkor tud eligazodni az életén, amikor a vége felé jár. De annak akkor már mi a haszna?”... Tegyük hozzá: szinte semmi, bár a fiatalok tanulhatnának az előttük járók példájából... Huber András regénye mentes a didaktikus megfogalmazásoktól s a moralizáló hangtól. Nincsenek benne „unalmas” részek, ehhez járul hozzá a helyszínek és az idősíkok kitűnő mozgatása is; nemegyszer megtörténik, hogy nemcsak egyik városból a másikba, hanem egyik országból a másikba, egyik társadalmi berendezkedésből a másikban találja magát az olvasó. Nagy érdeme a dési írónak, hogy óvakodik a (ma sok helyt még) divatos túlzásoktól. A két világháború történései és következményei meglehetősen kiegyensúlyozva jelentkeznek Huber könyvében és főleg a család és a városka életében megjelenő apróbb-nagyobb változásokban tükröződnek. Míg a keret, amely egybefogja ezeket, valóságos (háborúk, rendszerváltások stb.), addig a beléje kerülő történet az írói fantázia sikeres terméke. A számtalan kitűnően megformált szereplő közül, Rebikén kívül, egyiket sem emelném ki név szerint, nem kívánom az olvasót megelőzni. Ők mintegy vetületei a korabeli valóságnak, úgy is viselkednek, csak jellembeli pozitív vagy negatív tulajdonságaik teszik emlékezetesebbé egyiküket-másikukat. Van közöttük, aki elvszerűen él és van, aki épp mások divatos nézeteit vállalja fel, nem épp céltalanul, de olyanokkal is találkozunk, akik szinte láthatatlanul irányítják az eseményeket, amelyekkel aztán együtt sodródnak. Egy család, egy század, egy kisváros... Vonzó könyvről lévén szó, még a terjedelme sem riasztó (félezer oldal), szerkesztése egységes, semmi zavaró hatás nem vonja el a figyelmet. Ennek ellenére, talán nem lett volna felesleges, ha a szerző egy vázlatos családfa közreadásával megkönnyítette volna az eligazodást a szereplők között. (A szerzőtől tudjuk, regénye kéziratát többször is átdolgozta, míg tartalmilag, formailag rálelt végső alakjára.) Családregényt írni napjainkban nehéz feladat, mert az aktív olvasók száma mind kevesebb. Jó családregényt írni még nehezebb, mert erdélyi irodalmunkban sok magas mércét kiállott precedens van erre; Huber Andrásnak mégis sikerült, talán azért is, mert nyelvileg is egységeset alkotott, ami a műve megértését segíti. Kiemelném még a regény befejezésére vonatkozó ügyes kompromisszumos megoldást is, amely nyitva hagyja a lehetőséget és elgondolkoztatja az olvasót; az alternatíva keresése korunk jellemzője. A könyvet Lukács Solymossy Éva művészi, figyelemfelkeltő borítója díszíti. Huber András: Ház a Domb utcában Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010. PÁVAI GYULA, Szabadság (Kolozsvár) 2011. augusztus 6.Dés város szerelmeseBudapesti levél Meghalt Huber András, városának, Désnek szerelmese. Soha nem láttam, nem ismertem, csak az újságokban olvastam, hogy rendre jelennek meg komoly munkái. Huber András (Dés, 1942. nov. 11. – Dés, 2011. július17.) tanár, művelődés- és sajtótörténész 1995-ig, betegnyugdíjazásáig tanár, azóta főfoglalkozása az írás volt. Kötetei: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre (sajtó alá rendezte, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította. Bukarest, 1982), Cédula a virágon (karcolatok, elbeszélések. Garamond Kiadó, Kolozsvár, 1997), Százarcú nagyhatalom. Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből (Csíkszereda, 1997), Város az időben. Dési helytörténeti séták (Gloria Kiadó, Kolozsvár, 2002), Akikhez a múzsák bekopogtak. Szamos-völgyi írástudók (Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2004), Gyilkos nagy köd (novellák, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006), Ház a Domb utcában (Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010). Néhány méltatás a szerző munkásságáról: Százarcú nagyhatalom. Sajtótörténet címmel a szerző több évtizedes kutatómunka eredményeként megírta Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos vármegyék sajtótörténetét a kezdetektől 1944 végéig. Igaz, hogy Erdély egy részéről van szó, de azt a teljesség igényével mutatja be Huber András. (Háromszék, 1998. jan. 16.) * Huber András író Akikhez a múzsák bekopogtak című legújabb könyvében a két Szamos egyesülése vidékének magyarul publikáló írástudóit vette számba. A Dés székhelyű egykori Szolnok-Doboka vármegye határvonala csupán keretet biztosított ahhoz, hogy fölmutassa az itt született jelentős szellemi értéket, mondta. A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét hajdani tagjának életútja kapcsolódott az egykori Szolnok-Dobokához. Désen született. Huber András jó ismerője a város hely- és sajtótörténetének. Monografikus jellegű könyvekben adta közre kutatásainak eredményeit. 1997-ben megjelent Százarcú nagyhatalom című munkájában négy egykori jelentős erdélyi vármegye közel másfélszáz időszaki sajtótermé-kének útját tárta fel a kezdetektől 1944 végéig. Szolnok-Doboka vármegyében a XIX. század második felétől 1944 végéig két tucat nyomda volt, ezekben számos magyar nyelvű helyi hírlap és folyóirat készült, Désen például 36. Napjainkban azonban Désen már nincs potenciális magyar olvasóközönség, pedig a számadatokat tekintve még lehetne. 2002-ben megjelent várostörténeti könyve (Város az időben) viszont hat hét alatt elfogyott. Ennek az az oka, hogy Szabó T. Attila professzor 1944-ben közreadott dolgozatától eltekintve, anyanyelvű vonatkozásban nem látott napvilágot egyéb munka. Huber Andrást bántja, hogy Désen a helyi utánpótlás várat magára. (Lukács Éva: Ahány könyv, annyi szelete a létnek. Beszélgetés Huber András íróval. Szabadság, Kolozsvár, 2005. máj. 28.) * Huber András legújabb könyvét, a Ház a Domb utcában című regényét mutatták be a dési római katolikus plébánia dísztermében vasárnap délben. Annak ellenére, hogy ezzel egy időben a kackói felújított református templom felavatása zajlott, a könyvbemutatón szépszámú érdeklődő jelent meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is. Gergely Margit ny. magyartanár fölvázolta a regény mint műfaj, s ezen belül a családregény fejlődését és sajátosságait a kezdetektől napjainkig. Jánossy Sándor, a nemrég Ezüst Gyopár-díjjal kitüntetett ny. tanár Huber András 44 éven átívelő írói, publicisztikai munkásságának felelevenítésével kezdte előadását. Elhangzott: Huber első írása 1966-ban jelent meg az akkori kolozsvári napilapban. Ezt követték különböző időszaki kiadványokban cikksorozatai, karcolatai és elbeszélései, valamint sajtó-, hely- és irodalomtörténeti tanulmányai. Első könyve 1982- ben jelent meg a Kriterionnál, 1989 után kétévenként jelentkezett újabb kötetekkel. A Ház a Domb utcában című családregényét a kolozsvári Grafycolor Kiadó jelentette meg igényes külalakban. Miután Jánossy Sándor néhány részletet is felolvasott a regényből, a házigazda Veres András a következő szavakkal indította érzelemtől sem mentes értékelését: "Megilletődéssel és némi félelemmel kezdtem a regény olvasásához, mivel a könyv majdnem ötszáz oldalas, s bizony az utóbbi időben egyre ritkábban merülünk el hosszabb művekben. Ám hamarosan rájöttem, jelentős munka van a kezemben, vonzó, erdélyi nyelvezettel megírt értékes regény. Négy generáció szereplői szólalnak meg, amit kiemel a bemutatott, máskor meg csak jelzett, történelmi-társadalmi változások következményeként megjelenő érdekes, nemegyszer váratlan családi események sorjázása. A regény cselekményének a linearitását a szerző helyenként ügyesen megtöri, a dőlt betűs beékelések például már-már ellenpontozásként hatnak, s a nemzedékek közötti mindenkori ellentétekre utalnak. Nehéz ezt a könyvet letenni, az ember egyre csak olvasná", magyarázta. Veres András ugyanakkor méltatta a regény tartalmához igen jól igazodó borítót, Lukács Solymossy Éva munkáját is. Ezután az író kifejtette, hogyan született meg a könyv. – A témát mindig alaposan körbe kell járnia a szerzőnek, ismerkedni, barátkozni kell vele, majd hosszabb-rövidebb ideig hordozni. Fárasztó, de izgalmas munka ez, néha egész fejezeteket kell újraírni, vissza-visszatérni a korábbiakra – hangzott el. A kérdésre, hogy mennyire van benne a regényében, Huber András azt felelte: "Annyira, hogy én írtam, ám jómagam csak meghúzódtam az elképzelt családban, és anélkül, hogy tudták volna, a család tagjaival együtt éltem. Fikció vagy valóság? Mikszáth Kálmánt parafrazálva, végül is nem az a fontos, hogy egy regényben a bemutatott események megtörténtek-e, hanem az, hogy megtörténhettek volna..." (Lukács Éva: Huber András könyvével ismerkedtek meg a désiek. Szabadság, Kolozsvár, 2010. jún. 8.) A kolozsvári lap 2011. augusztus2-i számában olvasható Lászlóffy Csaba verse: Jelenések – Dialógustárs: a Halál Huber András emlékének. Ebből idézek: Fanatikus vagy – hogyha a / kérlelhetetlen blőd megfontoltság az –, / de őrültséget hajszoló soha. / A tények s szavak (küzdeni a látszat, / a feledés ellen / csak mi tudunk)! – a szellem / "tiltva is szabad" eszménye / akárhányszor hanyatlott is a mélybe, / mindig túlélte a szektás terrort. Az erdélyi krónikások írhatnának bővebben is erről a kiváló emberről. Munkáit nem ismerem, de azok között van, akiket gondolatban a magyarság jó embereinek, őrzőinek tartok. Számon kell tartani ezeket az embereket! Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 11.Ahol kitárulnak az iskolák kapui, ott kivirágzik a földGondolatok egy rendkívüli iskolatalálkozó margójára „A keresztény vallás elterjedésével, egyház és iskola kéz a kézben haladt. Dés első iskolája (...) Kádár József szerint, elképzelhető, hogy még Szent István korában alakult. A XIII. század elején a Désre telepedő keresztény szászok, akiket teutonoknak is neveztek, egyházközséget szerveztek, iskolát állítottak fel” – írja Huber András Város az időben című helytörténeti munkájában, a dési iskolák történeti leírásának bevezetőjében, majd aki tovább olvas, megtudja: az évszázadok során római katolikus, evangélikus, unitárius, református fiú és lány iskolákban folyt a tanítás, nevelés, megszakítás nélkül. Úgy tűnik, messzire kanyarodtam az időben, hiszen amiről e cikk szól, „alig” 60 éve történt. Csakhogy jó okom van kiemelni Dés igen gazdag oktatási múltját, összehasonlításképp a jelennel, és még inkább a jövőképpel. Forró nyári délelőtt, 2015. augusztus 8-a. Helyszín: Dés főtere, a római katolikus templom tőszomszédsága: a valamikori Zárda, majd a Dési Magyar Vegyes Líceum, a mai 1-es számú Általános Iskola műemlék épülete, kanyargós lépcsősorával, hosszú tornácával, két udvarával. Kapuja tárva, ki-ki unokájára támaszkodva vagy kis csoportokban lép az oly sok gyerekcipővel koptatott folyosóra. „Lépnek az egyszer voltba... a nem létezőbe. A mégis létezőbe. Ami él, míg élünk mi, a 453-ból máig megmaradtak. Akik közül mi, az ’59-esek, ama 11 év legutóbbi végzettjei, a legtöbb előttünk járót többnyire csak a tanári folyosóján függő tablók fényképeiről ismertünk” – idézet Kövesdy Pál távolból írt üdvözlő leveléből. Semmi sem változott, csak egy kissé hajlottabb a váll, bizonytalanabb a járás. A szemüveg elrejti a ráncokat és az örömkönnyeket; kereső tekintetek és boldog kézszorítások, ölelés, és már indulni kell az alsó udvarra, fényképezni az eddig soha nem látott csoportot, a 108 egybegyűlt magyar véndiákot, előbb együtt, aztán osztályonként. A hőség könyörtelen, de átsétálnak a római katolikus templom jóleső hűvösébe. Megtelik a templom. LUKÁCS ÉVA Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 9.Ébresztő, dési magyarok: a közösség erejére vár a főtér!Egyházi birtok a városközpont, de mindent javítani kellene Dés főterén végigsétálni felér egy időutazással: a historizáló kőfallal körülvett református templom lélegzetelállító, körben sorakoznak a paloták, több évszázados épületek. Jelentős részük a római katolikus és a református egyház tulajdona, az utóbbi évtizedek gyötrelmes visszaszolgáltatási pereinek köszönhetően. A régi-új tulajdonosok előtt nem kis feladat áll: a leromlott állapotú ingatlanok sürgős felújításra szorulnak. Mihez kezd a nem elhanyagolható vagyonnal a két egyház? Terveik vannak: most mihamarabb szeretnék visszaadni a kollégium, az iskola és a főtéri paloták homlokzatainak eredeti ragyogását. Saját pénzből. Megvalósulásokból sincs hiány: a Bonaventura alapítvány szórványkollégiumot működtet Dés környéki licisták számára, az egykori református leányiskolában az elemisták délutáni foglalkozását szervezték meg kolozsvári segítséggel. A fogyatkozó dési magyarok hatalmas kincsesládán ülnek, amelynek kulcsát magukban kell keresniük. Kötelesség tenni – mintha összebeszéltek volna, interjúalanyaim mindketten ezzel kezdték a beszélgetést. Dés magyar történelmi egyházainak lelkipásztoraival, a római katolikus ferences plébánián Jenő testvér-plébánossal, a református parókián Szilágyi Róbert lelkésszel beszélgetünk. Fő témánk a visszaszolgáltatott ingatlanok mai helyzete, az ezekkel járó gondok, megoldások és az ehhez kapcsolódóan több szálon futó, nemcsak lelkészi felkészülést igénylő munka. A notre-dame-i apácáktól a vegyes tannyelvű iskoláig Dés főtere gyakorlatilag két részre osztható – ez egyik oldala a római katolikusok, a másik oldala a reformátusok tulajdonában van. Letűnt idők nyomait őrzik az épületek, egyre leromlottabb állapotban. Régi századokról, egykori désiekről regélnek. Huber András helytörténeti írásaiban így ír a ferencesek Désre érkezéséről: „Az 1712-ben újjászervezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Konrád lelkészt küldi Désre, aki kiváló hitszónok és gyakorlatias ember. A város főterének keleti részében a Rácz család örökösei által ajándékozott telken megépül a szűk vályogház, melyben már elindul a tanítás is, később gróf Kornis Zsigmond további telekadománya jóvoltából rendre megépül a kolostor, majd 1726–1730 között megépül egységes barokk stílusban Dés főterének máig értékes épülete. Az 1890-es évek folyamán a katolikus egyház lebontatta a szerzet nyugati és déli részén álló romladozó épületeit, házait és palotasort alakított ki, melynek a főtérre néző földszintjén üzleteknek, magánlakásoknak biztosított helyet. Ekkor készült el a templomkert díszes főbejárata, kovácsoltvas kapuja (a mai nem az eredeti kapu), fölötte a híres budapesti üvegfestő, Róth Miksa mozaikművész igen értékes mozaikképével.” LUKÁCS ÉVA Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-27
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
